2010. szeptember 3., péntek

Alliteráló görög pörkölt - stifado


Hozzávalók:
1,5 kg marhahús
1 kg gyöngyhagyma
1 csésze olivaolaj
1 csésze vörösborecet
2-3 érett paradicsom
rozmaring
1 babérlevél
2 gerezd fokhagyma
só, szemesbors

Elkészítése:

Tojáspörkölt

Füstölt szalonnát olvasztunk, abban finomra vágott hagymát pirítunk, megszórjuk pirospaprikával, tejföllel, esetleg borssal ízesítjük. Egyszer felforraljuk, majd beleteszünk személyenként 2 kemény tojást karikára vágva vagy négyfelé vagdalva, és még egyszer felforraljuk. Legjobban a burgonyapüré illik hozzá, de tört burgonyát is adhatunk mellé. Nagyon gyorsan elkészül

2010. szeptember 1., szerda

A talicskaverseny hagyománya


Néhány napja nem írtam a blogba, de csak azért, mert komoly kutatásokat folytattam. Ennek eredményeit fogom megosztani a tisztelt olvasóval a következő napokban.

A SzeptEmber Feszt látogatói számára nem jelent újdonságot a Told az asszonyt! fantázianevű talicskatoló-verseny. A feladat a talicskában ülő asszonykát a lehető leggyorsabban eltolni a célig. Őseim kutatása során nyomára akadtam e nemes vetélkedés gyökereinek is. Hol máshol, mint a repkedő ősömet is rabul ejtő Hortobágyon.

2010. augusztus 25., szerda

Belestem a SzeptEmber Feszt sajtótájékoztatójára


Tizenegyedik alkalommal került megrendezésre szeptember első hétvégéjén a főváros egyik legnagyobb, ingyenes gasztronómiai és kulturális fesztiválja, a SzeptEmber Feszt, ebben az évben is a Népligetben. A gasztronómiai kínálatban többek között 30 féle pörkölt és 35 féle rétes, különleges sörök és pálinkák, a kulturális kínálatban több mint 100 előadó, köztük Deák Bill Gyula, a Bon-bon Együttes, Ferenczi György és a Republic. A programot szokás szerint számos rekordkísérlet is színesíti, idén többek között óriáspalacsinta-, és többféle sport-rekordkísérlet is. Mindenkit szeretettel vár Tinó de Bendőgúz, a Szürke Marha, a rendezvény kabalája.

2010. augusztus 24., kedd

Rajongói levél, amelyben polinéz rokonom is bemutatkozik

Az alábbi levelet a stábunk tegnap kapta a fotón látható kis kék marhácska társaságában. Köszönjük ismeretlen rajongónknak és mindenki mástól is várjuk az élménybeszámolót, ha a világ különböző sarkaiba szétszóródott rokonaim valamelyikével találkozik valaki.


2010. augusztus 23., hétfő

Spanyol marharagu (estofado)


Hozzávalók:

lábszár vagy pacsni, hagyma, vörösbor, marhahúsleves (-csontleves, illetve alaplé), paradicsompüré, zöldpaprika, mazsola, aszalt sárgabarack, fokhagyma, babérlevél, bazsalikom, tárkony, kakukkfű, gomba, fekete olívabogyó, lehetőség szerint kalamata, extraszűz olívaolaj

Ez értelemszerűen a francia estouffade rokona, egy másik fajta újlatin marhapörkölt, igen egyszerű.

2010. augusztus 20., péntek

Az évezred pörköltje – Vörösboros szürkemarha pörkölt


Nyersanyag szükséglet:

900 kg szilaj szürkemarha húsa
75 kg mangalica zsírja
150 kg makói vöröshagyma

2010. augusztus 18., szerda

Irish stew


Hozzávalók: báránynyak, hagyma, sárgarépa, krumpli, zöldpetrezselyem, só, bors, báránycsontlé


Ennek az ételnek a nevét nem érdemes magyarítani, minthogy egy XIX. század végi szakácskönyv ezt a feladatot már megoldotta. Sajnos az erre vonatkozó feljegyzésem elveszett, így nem tudom megjelölni a forrást, csak a magyarított ételelnevezésre emlékszem, és valószínűleg mindig emlékezni is fogok.

Az Irish stew korrekt magyar neve eszerint a következő volna: írlandi tyú.

Nincs hozzátennivalóm, ami tökéletes, az tökéletes.

2010. augusztus 17., kedd

Francia falusi marharagu (estouffade de boeuf)


Hozzávalók:

fartő, extraszűz olívaolaj, sárgarépa, hagyma zellerzöld, fehérbor, borecet, fokhagyma, zöldhagyma, friss rozmaring, kakukkfű, zöldpetrezselyem, babérlevél, bors, kolozsvári szalonna, olívabogyó, paradicsom

Az estouffade szó egész ételcsaládot jelöl, ahogy nálunk a pörkölt, bár a francia estouffade elsősorban marhából készül, hasonlatosan a görög sztifádóhoz, a főzésmódja pedig sokkal változatosabb.

2010. augusztus 16., hétfő

Lance Hindstrong



A fővárosi kerékpárosok közül ő a legnagyobb marha. Sokat tett azért, hogy a nem bicikliző budapestiek nagy része ma már igazán utálja a bicikliző néhány százalékot. Bizonytalanul egyensúlyozza marha nagy testét a minden extrával felszerelt, többszázezret érő biciklijén. Éppen ezért soha nem merészkedik úttestre vagy kerékpárútra, hanem mindig a járdán teker. Annyira bénán néz ki a drótszamáron, hogy ma már a pesti aszfaltszleng nem azt mondja, ül, mint majom a köszörűkövön, hanem azt, ül, mint marha a biciklin.

2010. augusztus 11., szerda

Angolnapörkölt

Hozzávalók 10 személyre:
1 kg vöröshagyma
0,5 kg húsos zöldpaprika
0,5 kg paradicsom
0,5 kg húsos füstölt szalonna
15 dkg pirospaprika
2 kg konyhakész angolna
1 kg darált pulykamell
40 dkg fagyasztott rák
3 csokor kapor
currypor, őrölt fehérbors
2 dl tejszín
2 méter juhbél

Elkészítés:

2010. augusztus 9., hétfő

Telehasú császármadár paprikásan

Hozzávalók 6 személyre:
6 konyhakész császármadár
20 dkg füstölt szalonna
20 dkg vöröhagyma
só, őrölt bors, majoránna
2 szelet kenyér
1 tojás
6-8 evőkanál olaj
1 kis darab zeller
1-1 sárgarépa és petrezselyemgyökér
1 paradicsom
1 púpozott evőkanál pirospaprika
fehérbor
a tetejére: 1 kis csokor petrezselyem
a tálaláshoz 12 szelet kenyér

Elkészítés:

2010. augusztus 7., szombat

Gordon Rumsteak



Ősi skót felföldi marha családból származó rokonom, mint a húsmarhák családjának illusztris képviselője. Eredetileg focistának készült, ám mivel marha lassú és ügyetlen volt, esélye sem volt arra, hogy bekerüljön bármelyik jobb nagy-britanniai csapatba. Két választási lehetősége volt: vagy megtanul magyarul és egy magyar focicsapatban játszik tovább, vagy már karrier után néz. A pályaválasztás tekintetében egy kicsit tanácstalan volt, de amikor végiggondolta, mit is szeret igazán, rájött, hogy marhára szeret enni. Így nem is eshetett másra a választása, mint a gasztronómiára.

2010. augusztus 6., péntek

Kedvenc pörkölt

Hozzávalók 10 személyre:
1,6 kg kicsontozott csülökhús
2 nagy vöröshagyma
4-5 evőkanál olaj
2-3 gerezd fokhagyma
1 púpozott evőkanál pirospaprika
1 kiskanál só
1-1 zöldpaprika és paradicsom
1 mokkáskanál cseresznyepaprika krém
30 dkg csiperke
15 dkg főtt füstölt tarja
20 dkg cserkészkolbász

Elkészítés:

2010. augusztus 5., csütörtök

Óda a marhapörkölthöz

Számunkra a Fogadó a régi világhoz című szöveg bír különös fontossággal, az elejét mindjárt idézem is: „1914-ben még korcsmaillat volt Magyarországon. Származott a korcsmaillat a különböző borjú- és marhapörköltöktől, amelyek paprikától pirosan, hagymától szagoan, frissen csapolt, aranyhajú, csipkefodros ser társaságában várták gábelfrüstökre az utazót.”

Azóta, persze, sok idő múlt is, Magyarország némiképp megváltozott, össze is zsugorodott kissé, és az illata, ha egyáltalán van neki ilyen, egészen biztosan nem borjú- és marhapörkölttől származik. Ezzel együtt még van marhapörkölt, az ország lakosságának legidősebb rétege legalábbis tudni véli, hogy a marhapörkölt szó mit jelent, sőt időnként fogyaszt is valamifajta étket, amit közmegegyezés szerint marhapörköltnek tekint.

Az illető étek egy olajszagú, kesernyés-savanykás ízű marharagu.

Nem marhapörkölt.

2010. augusztus 4., szerda

Bob Marhaley



Távoli rokonom Jamaica vadregényes tájairól származik, egy afrikai rabszolga-leszármazott tehén és egy nemes angol herefordi marha szerelmének félvér gyümölcse. Innen a sötét szőrszín. Mivel a rabszolgák között világos, a nemes angol vérvonalú marhák között túl sötét színű volt, gyerekkorában sokat csúfolták. Abban a korban volt kisboci, amikor még nagyon is számított, kinek milyen színű a szőre. Így nem meglepő, hogy huszonévesen nagy örömmel fogadta a diákmozgalmak egyenlőségi törekvéseit.

2010. augusztus 3., kedd

Gemenci bográcsos vadpörkölt

Hozzávalók 10 személyre:
3x600 g közepesre kockázott őz, szarvas és vaddisznó hús
a csontozásból fentmaradt 2-3 darab kisebb csont
600 g vargánya gomba
200 g főzőzsiradék
500 g tisztított és finomra vágott vöröshagyma
2 db csöves paprika
2 db hámozott paradicsom
1/2 csokor friss kakukkfű
2 szál friss rozmaring és bazsalikom
1 szál zellerzöld
kevés durvára őrölt vegyes borskeverék
2 kanál jó minőségű édesnemes pirospaprika
1/2 liter száraz vörösbor
600 g héjában főtt és melegen áttört burgonya
3 db tojássárgája
2 kanál liszt
1 kanál búzadara
reszelt szerecsendió
2 gerezd zúzott fokhagyma
vágott petrezselyemzöld

Elkészítés:

2010. augusztus 2., hétfő

Kuhfred von Rindofen



Családfámon egy újabb germán ős, csak nem apai, hanem anyai ágon. Úgy tűnik, minden ősi magyar szürke ereiben csörgedezik némi nemzetközi vér. Kiében több, kiében kevesebb. Ősöm a legnemesebb Holstein Fríz vérvonalról származott és a marhák nemzetségéből ő került a legmagasabbra.

2010. augusztus 1., vasárnap

Szekszárdi ínyenc pörkölt

Hozzávalók 10 személyre:
1,2 kg marhalábszár - de nem belőlem!
1,2 kg csontos sertéscsülök
30 dkg sertésvelő
2 nagy (20dkg) vöröshagyma
10 dkg füstölt szalonna
10 dkg sertészsír
2 evőkanál (kb. 4 dkg) csemege pirospaprika
3-4 gerezd fokhagyma
fél kiskanál őrölt köménymag
kb. 2 evőkanál só
30 dkg vargányagomba
1-1 húsos paprika és paradicsom
2 dl szekszárdi kadarka

Elkészítés:

2010. július 30., péntek

Vörösboros őzpörkölt

Hozzávalók:
2,5 dl vörösbor
7,5 dl víz
2-3 szem boróka

1 petrezselyemgyökér
1 nagyobb sárgarépa
1-1 kis darab zeller és karalábé
80 dkg őzcomb
6-8 dkg füstölt szalonna
2-3 evőkanál olaj
1 nagyobb hagyma
csipetnyi őrölt bors
1 csapott evőkanál paprika
1-1 paprika és paradicsom

Elkészítés:

2010. július 29., csütörtök

Gyónfalusi pácolt kappan-pörkölt

Hozzávalók:
3 kg kappanhús
2 babérlevél
1 mokkáskanál kakukkfű
1 mokkáskanál bazsalikom
1 kiskanál egész feketebors
5 dl száraz vörösbor
50 dkg vöröshagyma
20 dkg füstölt szalonna
10 dkg zsír
2 evőkanál csípős fűszerpaprika
kb. 2 púpozott evőkanál só
1 kiskanál őrölt feketebors
2-2 paprika és paradicsom

Elkészítés:

2010. július 27., kedd

Bókay Auguszta

Auguszta, a 20. századi századelő szende kislánya egy lőrinci birtokon töltötte kislánykorát. Nevét azért kapta, mert szeptember elején, egy nyárias napon született, de ilyen név nem lévén, a legközelebbi hónapról nevezték el. Családjából mindenki szerette a gyerekeket és sok-sok kicsivel vette körül magát. Egykori otthona ma is a gyerekeké. Auguszta már kislánykorában arra készült, hogy előbb-utóbb ő lesz a lőrinci birtok nagyasszonya. Ő is lett volna, ha nem esik folt a becsületén.

2010. július 26., hétfő

Birkapörkölt, ahogyan báró Podmaniczky szerette

Hozzásvalók:
1,5 kg. csontozott birkahús (szigorúan egy birkából!)
2 kg főzőhagyma
0,5 kg sertészsír
2 evőkanál fűszerpaprika
só, bors ízlés szerint
4 gerezd fokhagyma
1 zöldpaprika
15 dkg paradicsom
1,5 dl száraz vörösbor

Elkészítés:

2010. július 25., vasárnap

Kakaspörkölt kakasherével

Hozzávalók 10 személy részére:
2 konyhakész kakas (egyenként kb. 2 kilósak)
70-80 dkg vöröshagyma
25-30 dkg libazsír
8 gerezd fokhagyma
2 evőkanál csemege pirospaprika
kb. 2 evőkanál só
40 dkg kakashere
2 hegyes erős paparika
4 húsos zöldpaprika
2 szép paradicsom
4 dl vörösbor

Elkészítés:

2010. július 22., csütörtök

Kecsegepörkölt

Hozzávalók 10 személyre:
2 konyhakész kecsege (kb. 3 kg)
2 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhegyma
1 cseresznyepaprika
kb. 1 evőkanál só
2 csapott evőkanál csemege pirospaprika

Elkészítés:

2010. július 20., kedd

Varjúpörkölt

Bár nyár van, meleg, és mindenki inkább a könnyű ételekre vágyik, alább egy különleges pörkölt receptjét olvashatják, amelyet majd még több másik is követ. A károgó madarak sokakat zavarnak. Ez is egy módja a ritkításuknak.

Hozzávalók:
4 fiatal varjú java (comb, mell, szárny)
almaecet
2 fej vöröshagyma
8-10 dkg zsír
1 evőkanál pirospaprika
2-3 füstölt disznóköröm
2 szárított pirospaprika
egy kevés majoránna

2010. július 7., szerda

Jakob von Kreuzfeld

A kissé ütődött, német származású arisztokrata az Esterházy család birtokán éldegélt a Fertő-tó környékén. Az első világháborút megelőző boldog békeidőkben a környék szívtiprójaként híresült el és a - talán nem is annyira – rossz nyelvek szerint számos környékbeli leányt becstelenített meg. Szerelmük gyümölcse, hiszen von Kreuzfeld nem csak nagytermésztű, hanem termékeny bika is volt, a legtöbbször távol került tőlük, hogy ne hullhasson rá sok trágyalé. Esterháza határában még ma is számos összetört tehénszív emlékezik rá és nemesi borjára egy-egy kövér könnycseppet elmorzsolva szeme sarkában.