Tisztelt Fesztivál Igazgató Úr!
Tisztelt Szervezők!
Régóta kitüntetett figyelemmel kísérem – majd kezdetektől fogva – a SzeptEmber Feszt szervezésében kifejtett állhatatos munkájukat. Rendszeres olvasója vagyok most is – többek között – a Szürke Marha blogjának és élvezettek kísérem végig eddigi élete, valamint őseinek történetét. Nyári kalandozásaim során sok közkedvelt és igen vonzó úticélom mellett, volt szerencsém eljutni a világ olyan tájaira is, ahová rajtam kívül nem sokan jutnak el. Mi, magyar marhák híresek vagyunk vándorlásainkról és arról, hogy mindenfelé találkozunk földijeinkkel, illetve leszármazottainkkal. Így történt a minap is amikor egy igen távoli földrészen tett kirándulásom során belebotlottam Kuhfred von Rindofen báró és az ő igen jól sikerült kis liezonjának – ama hatalmas, sötétbarna boci-szemű, hosszú szempillájú gyönyörű lánynak, aki mint tudjuk egy pillanat alatt elvarázsolta von Rindofent – a távoli tájra szakadt leszármazottjával.
Ezen utazásom során – a távoli földrészen – a régen kihalt állatok, így többek között az igen furcsa testalkatú dodók – akik mint tudják igen rondák és kövérek, de a húsuk jó – kihalásának okaira kerestem a választ. Sok-sok órányi megfeszített kutatás után, a pálmafák hűsítő árnyékában, laptopommal az ölemben épp egy kis olvasnivaló után néztem a neten, amikor a hátam mögül egy izzó szemű Marha jóképű BIKA fújtatott a nyakamba. Hatalmas, izmos fekete teste eltakarta szemem elől a Napot, így jól szemügyre vehettem anélkül, hogy hunyorognom kellett volna.
Tüzes tekintete elöl odébb húzódtam, és kérdőre vontam, miért nem tud leszakadni rólam? Először persze személyes varázsomnak tudtam be érdeklődését, de azután követtem tekintetét, megy a laptopomon megnyitott távoli unokatestére blogjára tapadt. Nyelvi nehézségeinket leküzdve, hihetetlen érdeklődéssel faggatott arról, hogy általa rég elfeledettnek hitt ősei vajon miért örvendenek ilyen nagy tiszteletnek és ismertségnek. Természetesen részletesen beszámoltam az Önök marha nagy/szerű rendezvényéről, s Bendőgúz ebben vállalt szerepéről. Beszélgetéseink során derült fény a rokoni kapcsolatra. Újdonsült ismerősöm dédapja vándorolt ide, hiszen az egyszerű magyar parasztlány és von Rindofen báró szerelmének gyümölcse nem maradhatott születése helyén. A rá váró kirekesztések ellen menekült a világ végére, ahol tárt karokkal fogadták egyrészt vérfrissítés céljából, másrészt mert marha sármos volt. Murutu Rimatara neve – mert így hívják Bendőgúz polinéz rokonát – egyben utal Mariska a magyar bocilány és Rindofen báró nevének kezdőbetűire, valamint Rimatara szigetére, melyen jelenleg él. Rimatara szigetén egyébként már i.e. 900-ból találtak marha nagy méretű kő szobrokat, valamint utalásokat Murutu remek hajóépítő őseiről, akik vakmerő tengerészek voltak. A család ezen ága összes leszármazottjának egyébként azóta MR kezdőbetűvel kezdődik a neve.
Tisztelt Szervezők!
Murutu kérésének teszek eleget, amikor ezt a levelet és a Rimatarai Marhákról készült szobor másolatát elküldöm Önöknek tiszteletük jeléül. Kérem, ne lepődjenek meg a szobor szokatlan marha jó színétől. Emiatt magyarázattal tartozom. A szobor készítője azt a pillanatot ragadta meg, amikor a változatos és élménydús beszámolómat a SzeptEmber Fesztről meghallgatva a szigeti marhák – ellentétben távoli rokonaiktól nem elsárgultak, hanem ELKÉKÜLTEK az irigységtől!!!!!!!
Üdvözlettel:
1 Marha nagy tisztelőjük
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése