2010. szeptember 3., péntek

Alliteráló görög pörkölt - stifado


Hozzávalók:
1,5 kg marhahús
1 kg gyöngyhagyma
1 csésze olivaolaj
1 csésze vörösborecet
2-3 érett paradicsom
rozmaring
1 babérlevél
2 gerezd fokhagyma
só, szemesbors

Elkészítése:

Tojáspörkölt

Füstölt szalonnát olvasztunk, abban finomra vágott hagymát pirítunk, megszórjuk pirospaprikával, tejföllel, esetleg borssal ízesítjük. Egyszer felforraljuk, majd beleteszünk személyenként 2 kemény tojást karikára vágva vagy négyfelé vagdalva, és még egyszer felforraljuk. Legjobban a burgonyapüré illik hozzá, de tört burgonyát is adhatunk mellé. Nagyon gyorsan elkészül

2010. szeptember 1., szerda

A talicskaverseny hagyománya


Néhány napja nem írtam a blogba, de csak azért, mert komoly kutatásokat folytattam. Ennek eredményeit fogom megosztani a tisztelt olvasóval a következő napokban.

A SzeptEmber Feszt látogatói számára nem jelent újdonságot a Told az asszonyt! fantázianevű talicskatoló-verseny. A feladat a talicskában ülő asszonykát a lehető leggyorsabban eltolni a célig. Őseim kutatása során nyomára akadtam e nemes vetélkedés gyökereinek is. Hol máshol, mint a repkedő ősömet is rabul ejtő Hortobágyon.

2010. augusztus 25., szerda

Belestem a SzeptEmber Feszt sajtótájékoztatójára


Tizenegyedik alkalommal került megrendezésre szeptember első hétvégéjén a főváros egyik legnagyobb, ingyenes gasztronómiai és kulturális fesztiválja, a SzeptEmber Feszt, ebben az évben is a Népligetben. A gasztronómiai kínálatban többek között 30 féle pörkölt és 35 féle rétes, különleges sörök és pálinkák, a kulturális kínálatban több mint 100 előadó, köztük Deák Bill Gyula, a Bon-bon Együttes, Ferenczi György és a Republic. A programot szokás szerint számos rekordkísérlet is színesíti, idén többek között óriáspalacsinta-, és többféle sport-rekordkísérlet is. Mindenkit szeretettel vár Tinó de Bendőgúz, a Szürke Marha, a rendezvény kabalája.

2010. augusztus 24., kedd

Rajongói levél, amelyben polinéz rokonom is bemutatkozik

Az alábbi levelet a stábunk tegnap kapta a fotón látható kis kék marhácska társaságában. Köszönjük ismeretlen rajongónknak és mindenki mástól is várjuk az élménybeszámolót, ha a világ különböző sarkaiba szétszóródott rokonaim valamelyikével találkozik valaki.


2010. augusztus 23., hétfő

Spanyol marharagu (estofado)


Hozzávalók:

lábszár vagy pacsni, hagyma, vörösbor, marhahúsleves (-csontleves, illetve alaplé), paradicsompüré, zöldpaprika, mazsola, aszalt sárgabarack, fokhagyma, babérlevél, bazsalikom, tárkony, kakukkfű, gomba, fekete olívabogyó, lehetőség szerint kalamata, extraszűz olívaolaj

Ez értelemszerűen a francia estouffade rokona, egy másik fajta újlatin marhapörkölt, igen egyszerű.